Ajánló

  • Ajánló

    Könyvajánló: a legjobban várt megjelenések 2021-ben!

    Ahogy tavaly, úgy idén is összegyűjtöttem, hogy melyek azok a könyvek, amelyeket nagyon várok ebben az évben! A lista természetesen teljes mértékben szubjektív, de igyekeztem azért többféle műfajból válogatni. Először azokkal a könyvekkel foggok foglalkozni, melyekhez már van megjelenési dátum, és a lista végére gyűjtöttem ki azokat a köteteket, melyekről még nem sokat tudni, de valószínűleg meg fognak jelenni még idén. Jöjjön tehát az a 8 könyv, amelyet nagyon várok már! Avi Loeb: Földönkívüli Az első megjelenés, amit már nagyon várok, nem is egy regény, hanem egy tudományos munka, melyben a Harvard csillagászának elméletét olvashatjuk arról, hogy nemrégiben egy földönkívüli civilizáció látogatta meg a naprendszerünket. 2017-ben ugyanis egy olyan objektumot…

  • Ajánló

    Könyvajánló: a 10 legjobb olvasmányom 2020-ból!

    2020 különleges év volt, tele nehézségekkel, és ahogy mindenkinek, nekem is sok fejtörést és gondot okozott a koronavírus, de szerencsére ebben az évben is vígaszt és kikapcsolódást nyújtottak a jó könyvek, melyek ilyenkor sem hagyják cserben az embert. 2020-ban rekordmennyiségű, 116 könyvet olvastam el, közülük a legtöbb szépirodalom és fantasy volt, de a listán bőven vannak romantikusok, ismeretterjesztő kötetek, sőt, mesekönyvek is. Nem volt hát egyszerű kiválasztanom a legjobbakat, de mégis úgy döntöttem, hogy a legjobb 10 könyvet megpróbálom összegyűjteni, és megmutatom nektek őket, hátha van még olyan köztük, amelyet nem olvastatok. A listára csakis idei megjelenésű könyvek kerültek fel, bár van olyan, amelyik korábban, más kiadásban is megjelent, és…

  • Ajánló

    Karácsony a Blogturné Klubbal: a legjobb családi filmek az ünnepekre!

    „Akadnak történetek, karácsonyi mesék, amelyeket úgy őrzünk, mint a dobozba rejtett füzéreket és színes üvegdíszeket, hogy azután minden évben elővegyük és megcsodáljuk őket.”Te vajon hiszel a karácsony csodájában? Hiszel a zöld fenyő varázsában?Mi, a Blogturné Klub tagjai minden kétséget kizáróan hiszünk benne! S hogy bebizonyítsuk Nektek is, hogy létezik, egy rendhagyó, karácsonyváró turnézásra invitálunk Benneteket!Természetesen a karácsony nem múlhat el ajándékozás nélkül, így ha válaszoltok néhány egyszerű kérdésre, a Blogturné Klub angyalkái a ti karácsonyfáitok alá is becsempészhetnek egy-egy meglepetést. Mivel nemcsak a karácsonyi könyveket, hanem a filmeket és meséket is nagyon szeretem, ezért ebben a bejegyzésben egy olyan filmajánlót hoztam, melyben bemutatom a kedvenc karácsonyi történeteimet. Az ajánló összeállításánál…

  • Ajánló

    Ezt olvasd karácsonykor – ünnepi könyvajánló az idei megjelenésekből

    Karácsony előtt nagyon szeretek olyan könyveket olvasni, melyek az ünnepek körül játszódnak, akár mesekönyvről, akár romantikus regényről van szó. Nagy örömömre idén elég jó a felhozatal ilyen könyvekből, ezért azt hiszem, mindenki találhat új kedvenceket, aki szeretne az ünnepek körül hamisítatlan karácsonyi történeteket olvasni. Ezért a mostani könyvajánlómban 9 szuper idén megjelenő kötetet ajánlok nektek! Ha mesekönyvet keresel… Harcos Bálint: A medve, aki a karácsonyfában lakott Agócs Írisz cuki rajzaival idén karácsonyra jelent meg Harcos Bálint mesekönyve, melyben egy kislány és édesapja meglepő kalandba keveredik: bár csak egy karácsonyfát szeretnének hazavinni, olyasmi történik, amire egyáltalán nem számítanak. A rövidke, aranyos mesekönyv akár a legkisebbek figyelmét is képes lekötni, és mivel…

  • Ajánló

    9 könyv Halloweenre, ha nem akarsz félni

    Ünnepek előtt szeretek könyvajánlókat készíteni, mivel én is szívesen olvasok az év adott pontjához illő könyveket, de Halloweenre még sosem csináltam ilyet, mert egészen egyszerűen nem szeretem az – ünnephez legjobban illő – ijesztő könyveket. Idén azonban eszembe jutott, hogy talán más is van, aki szívesen olvasna Halloweenhez passzoló könyveket eben a hónapban, de nem szereti a horrort és az ijesztő thrillereket. A mostani könyvajánlómban ezért ilyen köteteket ajánlok! Nagyon vegyes lett a lista, van benne klasszikus, fantasy, krimi és még képregény is, úgyhogy remélem, mindenki talál kedvére való olvasmányt. Vámpyr Vilma és a barbárbál Egy cuki mesekönyvvel kezdem a sort, amely azonnal megvett engem, ugyanis az éjszaka látszólag félelmetes…

  • Ajánló

    Őszi könyvmegjelenések, amelyeket nem hagyhatsz ki

    Szeptemberben a könyvfesztivál miatt (amely végül elmaradt) sok szuper könyv jelent meg, melyek közül össze is gyűjtöttem a kedvenceimet egy ajánlóban (itt olvashatjátok), de az ősz további része sem telhet el szuper regények nélkül, így aztán ismét készítettem egy ajánlót, melyben 5 olyan könyvet mutatok be, amely októberben vagy novemberben kerül a boltokba. Tartsatok velem, és válogassatok a friss megjelenésekből!   Katherine Arden: A boszorkány éjszakája Katherine Arden regényeinél már megszokott, hogy nagyon várom őket, ugyanis Az északi erdő legendája című sorozat részei viszonylag lassan követik egymást. Ez persze nem nagy baj, mert úgy tűnik, végül az utolsó rész is megjelenik, méghozzá talán már októberben vagy novemberben. Én nagyon remélem,…

  • Ajánló

    Könyvhét helyett: 5 új könyvmegjelenés szeptemberben!

    Sajnos most már hivatalos, hogy elmarad a Könyvhét, és ezzel az idei év nagy könyves esemény nélkül maradt, de szerencsére a kiadók ennek ellenére is megjelentetik a szeptemberre, a Könyvhétre tervezett könyveiket, így az olvasók mégiscsak örülhetnek valaminek – a sok-sok új regénynek. Én is több kötet beszerzését tervezem az ősz első hónapjában, ezért arra gondoltam, hogy megosztom veletek is, hogy melyik az az öt könyv, amit így, a Könyvhét elmaradásával is mindenképpen beszerzek. A lista kivételesen vegyes lett: a kötetek között találhattok horrort, sci-fit, fantasyt és szépirodalmat is. Susanna Clarke: Piranesi Ha szeretitek a fantasyt, és idén ősszel csak egy könyvet akartok venni, akkor ez legyen az. Az előzetes…

  • Ajánló

    Könyvajánló: a 10 kedvenc olvasmányom!

    Régen volt már könyvajánló a blogon, ugyanis az utóbbi időben viszonylag sok időm volt olvasni, így inkább értékeléseket posztoltam. Ugyanakkor szeretek könyvajánlókkal is foglalkozni, ezért elhatároztam, hogy ebben a bejegyzésben megosztom veletek a kedvenc könyveimet, könyvsorozataimat. A témából adódik, hogy ez egy erősen szubjektív lista lesz, és nyilvánvalóan rengeteg szuper regény kimarad, ugyanis próbálom úgy összeállítani a kedvenceimet tartalmazó listát, hogy minél többféle műfaj helyet kapjon köztük. Bízom benne, hogy a ti kedvenceiteket is megtaláljátok a bejegyzésben, esetleg új kedvencekre is találtok itt. Lássunk is neki! A könyvek sorrendje a listán belül nem rangsort tükröz, ehelyett próbáltam az olvasás sorrendjében haladni, kezdve a legrégebbi olvasmányomtól, az újabbak felé.   Örök…

  • Ajánló

    Évértékelés: ez volt 2019!

    Ahogy tavaly, úgy idén is szeretném egy kicsit összefoglalni az évemet könyves szempontból, ezért született meg ez a poszt. 2019-ben sokat fejlődött a blog, egyre több a bejegyzés, és szerencsére egyre több az olvasó is, így aztán így is fejlesztésekbe kezdtem. Ezen kívül tagja lettem a Blogturné Klubnak, és rengeteg könyvet is olvastam, bár sajnos a misztikus 100-ast éppen nem sikerült elérnem – összesen 96 könyvet olvastam el. Úgy gondoltam, hogy idén műfajok szerint próbálom kiválasztani a  kedvenc olvasmányaimat, ami nyilván ahhoz vezetett, hogy egyes műfajokból sokat, míg másokból csak egyet-egyet tudtam kiválasztani. De igazság szerint ez nem baj, mert így arról is képet kaphattam, hogy miket szeretek olvasni leginkább.…