Ajánló

A legjobb romantikus könyvek, amelyek valamitől különlegesek

Valentin-nap alkalmából mi mással is készülhetnék, mint egy romantikus könyvajánlóval – a szerintem legjobb romantikus könyvekkel. Tinédzser koromban a kötelezőkön kívül szinte csak romantikus regényeket olvastam, mostanra azonban már egyre kevesebb ilyen kötetet veszek a kezembe – ahhoz, hogy a romantikus regények megnyerjenek maguknak, most már szükség van valami kis pluszra: ez lehet valamilyen extra mondanivaló, a különleges felépítés, vagy igazából bármi, ami kiemeli az adott könyvet a romantikus regények tengeréből. Ebben a bejegyzésben épp ilyen könyveket válogattam, azoknak, akik szeretik a romantikus könyveket, és azoknak is, akik nem annyira.


Laura Barnett: Variációk egy párra

A Variációk egy párra ugyan nem lett a kedvenc könyvem, de a különleges felépítése mindenképpen kiemeli a romantikus regények sorából. A könyv ugyanis egy pár életének több verzióját mutatja be: egy fordulóponton a történet három szálra ágazik szét, és a két főszereplő, Eva és Jim kapcsolata minden szálon másként alakul. Így tulajdonképpen három különböző történetet, és ugyanennyi lezárást kapunk ugyanazokkal a főszereplőkkel, és közben elgondolkozhatunk a kérdésen, hogy milyen apró dolgok tudják gyökeresen megváltoztatni egy ember életútját.

Fülszöveg:

Eva és Jim 19 évesek, a cambridge-i egyetemre járnak, amikor 1958-ban útjaik keresztezik egymást. Jim sétál. Eva biciklizik. És kis híján összeütköznek. Ami ezután történik, meghatározza a jövőjüket. Életútjuk három különböző variációját kísérhetjük végig egészen napjainkig, együtt és külön, ahogyan szerelmük története más-más fordulatot vesz. A Variációk egy párra nagyszerű regény arról, hogy döntéseink függvényében hányféle irányt vehet az életünk.

Madeline Miller: Akhilleusz dala

Szerintem a világ egyik legszebb romantikus története az Akhilleusz dala, mindemellett pedig a görög mitológiáról is sokat megtudhatunk ebből a kötetből. A mitológiai vonatkozás szerintem már önmagában különlegessé teszi ezt a történetet, de azért is egyedi, mert egy LMBTQ történetet dolgoz fel, és azért is, mert elképesztően szép, magával ragadó stílusa van. Ha egy kicsit komolyabb romantikus történetet keresel, akkor jó szívvel ajánlom ezt a regényt.

Fülszöveg:

Gyönyörű ​történet istenekről és istennőkről, királyokról és királynőkről, halhatatlanságról és az emberi szívről. A fiatal Patroklosz királyok sarja, mégis száműzik otthonából, amikor akaratlanul egy fiú halálát okozza. Az ifjú a híres-neves hős, Péleusz király udvarába kerül, ahol együtt nevelkedik a király fiával, Akhilleusszal. Az aranyszőke hajú herceg már gyermekként is erős, gyors és vonzó – ellenállhatatlan mindazok számára, akik találkoznak vele. Arra rendeltetett, hogy egy napon ő legyen a legkiválóbb görög. Patroklosz és Akhilleusz nem is különbözhetne jobban egymástól, mégis különleges, eltéphetetlen kötelék szövődik közöttük. Amikor Parisz, a trójai királyfi elrabolja a gyönyörű Helenét Spártából, Hellász minden hősét harcba szólítják a trójaiak ellen. Akhilleusz nem tud ellenállni az istenek által neki ígért dicsőség és hírnév csábításának, így csatlakozik a görög seregekhez. Patroklosz pedig félelem és a barátja iránt érzett szeretet között őrlődve követi őt Trója falai alá, noha tudja, a sors szörnyű áldozatot követel majd mindkettőjüktől…

Ashley Poston: Hét év távolság

Viszonylag friss olvasmányélmény kapcsolódik a Hét év távolság című könyvhöz, mely egy időutazós-romantikus regény. Clementine épp az élete egy nehéz pontján tart, amikor beköltözik a nagynénje egykori, varázslatos lakásba, amely random pillanatokban elviszi a lakóját hét évvel korábbra. Bár a nagynénje Clementine lelkére köti, hogy sose legyen szerelmes abban a lakásban, Clementine nehezen bír az érzéseivel, amikor egy helyes fiatal sráccal találkozik az otthonában. A romantikus történet persze a jelenbe is átgyűrűzik, és ez a kettősség teszi végülis nagyon egyedivé és izgalmassá ezt a történetet.

Fülszöveg:

Megtörténhet, ​hogy átéled életed legrosszabb napját, és ki kell találnod, hogyan tovább. Clementine West számára a megoldást a munkájába való teljes beletemetkezés jelenti. Egy könyvkiadó sajtósaként gyakorlatiasan éli az életét, nem törődve az imádott nagynénjétől, Analeától tanult butaságokkal – például, hogy az életet jelentéssel kell megtölteni, vagy hogy kergesse a holdat. Clementine inkább két lábbal áll a földön, és óvja a szívét. Az elmúlt hat hónapban sikerült is neki.
Aztán amikor beköltözik néhai nagynénje lakásába, és váratlanul egy idegent talál a konyhában – egy kedves tekintetű, délies akcentussal beszélő férfit, aki rajong a citromos pitéért –, meginog gondosan kitalált menekülési stratégiája. Ugyanis van valami a férfiban, aminek korábban képtelen lett volna ellenállni. És könnyen lehet, hogy most sem lesz képes.
Csakhogy a férfi a múltban él. Egész pontosan hét évvel korábban. Clementine pedig hozzá képest hét évvel előrébb a jövőben.
Hallotta a nagynénjétől, hogy a lakás egy hurok az időben, ahol egybefolynak a pillanatok, akár az akvarell színei. Ahogy azt is, hogy a szerelemben nem az idő számít – hanem az időzítés.
Clementine pedig attól tart, hogy hét évvel elkésett.

Kevin Panetta: Bloom – Szikra

A Bloom egy nagyon könnyed és aranyos romantikus képregény, a Heartstopper stílusában – mégis sokkal kevésbé ismert, mint az előbb említett sorozat. Ez is egy LMBTQ történetet mesél el, de elsősorban nem emiatt különleges, hanem a kékes színvilága és a cozy története miatt, amelyben nagy szerepe van az ételnek és a főzés szépségeinek. Valószínűleg ez a kötet nagyon közel van a tökéletes Valentin-napi olvasmányhoz.

Fülszöveg:

Mindig van egy szerető társ, aki segít a bajban.
Az érettségi után Ari alig várja, hogy végre a nagyvárosba költözhessen az atommenő bandájával – csak előbb meg kell győznie az édesapját, hogy nélküle is tud boldogulni a nehéz helyzetben lévő családi pékségükben. Ari kis korában imádott ott dolgozni, de most már nem tudja elképzelni, hogy egész életét kelő tészták és forró sütők között töltse. Ám miközben új munkatársat keres, aki átveheti a helyét, összetalálkozik Hectorral, egy barátságos sráccal, aki épp annyira lelkesedik a sütés iránt, amennyire azt Ari már a háta közepére sem kívánja. Ahogy a piruló zsemlék közt egyre szorosabbra fonódik a kapcsolatuk, lehet, hogy szerelem sül ki a dologból… már ha Ari el nem ront mindent.
Dobd fel vele a napod!
Új, édesen romantikus képregény a Heartstopper rajongóinak!

Curtis Sittenfeld: Vicces-romantikus

Ez a könyv nagyjából azt nyújta, amit a fülszöveg ígér: egy vicces és romantikus történetet. A különlegessége viszont, hogy a főszereplője, Sally, egy késő esti műsornál dolgozik íróként, így bepillantást nyerhetünk egy olyan műsor kulisszái mögé, mint amilyen például a Saturday Night Live. Ez a könyv meglehetősen szókimondó, és kifejezetten üdítő a stílusa, különösen a könyv első felének.

Fülszöveg:

Sally ​Milz jeleneteket ír Az Éjjeli Baglyok című szombat esti tévéműsor számára. Párszor már összetörték a szívét, egy ideje nem keresi a szerelmet – időnként kavar valakivel, sikeres a munkájában, a mostohaapjával szoros kapcsolatot ápol. Ez így együtt elég.
Sally barátja és munkatársa, Danny Horst randizni kezd egy glamúros színésznővel, ezáltal bekerül a nem túl hízelgő klubba, amelyet tehetséges, de átlagos kinézetű, sőt kicsit béna pasik alkotnak, akik jártak már kivételesen gyönyörű és magasan kvalifikált nővel. Sallyt ez bosszantja, úgyhogy megírja A Danny Horst szabály című jelenetet, ami ebből a jelenségből csinál viccet – jelezve, milyen valószínűtlen, hogy fordított viszonylatban létrejöjjön ez a felállás: ahol a férfi glamúros és a nő átlagos.
Itt jön a képbe Noah Brewster, a sármos popsztár, akiről köztudott, hogy modellekkel szokott randizni. Ezen a héten fellép a műsorban, ráadásul ő lesz a műsorvezető is. Sally egészen odavan a férfitól, és egyből megtalálják a közös hangot – több jeleneten is együtt dolgoznak. Sally eltűnődik, hogy ezek itt nem szikrák-e kettejük között. Dehát ez nem romkom, ez a valóság. Márpedig a valóságban egy ilyen pasi soha nem randizna egy magafajta nővel, nem igaz?

Bauer Barbara: A szív szabadságharcosai

Nem volt kifejezett célom, hogy magyar szerzőt is tegyek a listára, de A szív szabadságharcosait nem hagyhattam le erről a listáról. Számomra ez a könyv azért mutatott túl a szokásos történelmi romantikusokon, mert magyar közegben, a ’48-as forradalom előtti és utáni időszakban játszódik, sok-sok valós vonatkozással. A romantikus szál mellett a forradalmi hangulat is nagyon fontos ebben a regényben, de azért romantikából is van bőven a kötetben. Igazán szívhez szóló, sokszor megható regény.

Fülszöveg:

Lili ​és Bálint története az 1848-as szabadságharc idején játszódik. De játszódhatna száz évvel korábban, vagy akár ma is. Mit érnek az érzéseink, ha nem éljük meg őket, a gondolataink, ha nem hallgatunk rájuk? Mit ér a szabadságunk, ha a lelkünkben rabok vagyunk?
Ahogy 1848 tavaszán szerte Európában a hangjukat hallatják a szabadságharcosok, úgy érti meg Lili is elfojtott vágyait.

„Bele akartam bújni egy szárnyait bontogató fiatal lány bőrébe. Érezni akartam, ahogyan felismeri, mit is jelent az igazi szabadság. Ott akartam lenni, amikor először megdobban a szíve, felpezsdül a vére, szóra nyílik a lelke. Ehhez nem is találhattam volna alkalmasabb színteret, mint a szabadságharcot, és benne egy forradalmárt, aki talán sokkal többet jelent a lány életében, mint önmagában a szerelem.
Imádtam írni, Lilivel együtt átélni a fiatalságot, szabadságot, kibontakozó szerelmet!”
Bauer Barbara

Ali Hazelwood: A szerelem képlete

Talán ez a legkevésbé meglepő könyv a listámon, hiszen A szerelem képlete hatalmas sikert aratott itthon is. Ez a kötet elsősorban azért került fel a listámra, mert a romantikus történet hátteréül itt a tudományos közeg szolgál, és fontos szerepet kap a nők helyzete is a tudományos közösségekben. Épp ezért, nekem A szerelem képlete többet adott, min egy átlagos romantikus regény – ráadásként pedig a romantikus szál is nagyon jól volt megírva ebben a kötetben.

Fülszöveg:

Harmadéves ​doktorandusz hallgatóként Olive Smith nem hisz a tartós romantikus kapcsolatokban, de a legjobb barátnője igen, és emiatt kerül ebbe a helyzetbe. Ahhoz, hogy Anh-t meggyőzze, hogy randizik és jó úton halad a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” felé, többre van szüksége néhány kézlegyintéses Jedi-trükknél. A tudósoknak bizonyítékok kellenek. Úgyhogy, mint bármelyik magára valamit is adó biológus, Olive pánikba esik és megcsókolja az első férfit, akit meglát.
Ez a férfi nem más, mint Adam Carlsen, a fiatal, menő egyetemi tanár, aki közismert seggfej. Ezért Olive teljesen padlót fog, amikor a Stanford ügyeletes labor-zsarnoka beleegyezik, hogy titokban tartja a színjátékot, és a kamupasija lesz. De amikor egy nagy tudományos konferencia félresikerül, és Olive karrierje Bunsen égőre kerül, Adam újra meglepi határozott támogatásával és még határozottabban… kockás hasával.
Hirtelen a kis kísérletük veszélyesen közel kerül ahhoz, hogy lángra kapjon. Olive pedig rájön, hogy egy szerelemmel kapcsolatos hipotézisnél csak az bonyolultabb, ha a saját szíve kerül a mikroszkóp alá.