• Értékelés

    Tera Lynn Childs: Fins Are Forever – Hableány mindörökké

    A Hableányok kíméljenek után hamar a kezembe vettem a folytatást, egyrészt mert vágytam valami kedves, vidám olvasmányra, másrészt pedig azért, mert kíváncsi voltam, hogy mi lesz a főszereplő, Lily sorsa, miután meghozta a nagy döntését. Bár a könyv borítója nem varázsolt el, a tartalomban nem kellett csalódnom, és ismét egy jó hangulatú, aranyos regényt ismerhettem meg.

  • Értékelés

    S. A. Chakraborty: Rézkirályság

    Fülszöveg: S. ​A. Chakraborty folytatja a Bronzvárosban megkezdett elsöprő kalandot. Megteremt egy olyan világot, ahol a dzsinnek egyetlen csettintéssel lángokat idéznek, a vizeket pedig áthatja az ősi mágia; ahol a vér ugyanolyan veszélyes lehet, mint bármelyik bűbáj, és egy eszes kairói szélhámos átformálja egy királyság sorsát. Nahri élete mindörökre megváltozott abban a pillanatban, amikor az egyik svindlije közben véletlenül megidézte Dárát, a félelmetes, rejtélyes dzsinnt. A lány kairói otthonából elragadva bekerült Dévábád fényűző királyi udvarába, ahol sebesen ráébredt, hogy a szélhámosi tehetsége nélkül nem sokáig marad életben.A csatát követően, mely során Dára odaveszett Ali herceg kezétől, Dévábád bezárkózott. Nahri kénytelen új utat törni magának, méghozzá a szívét elrabló testőr védelme és a…

  • Értékelés

    Terry Brooks: Shannara kardja

    Fülszöveg: Négyföld békéjét irdatlan erő fenyegeti. Brona, a legendás Boszorkány­mester visszatért, és készen áll, hogy leigázza a szabad fajokat. Egyetlen fegyver állíthatja meg: a legendás Shannara Kardja – ám azt kizárólag az egykor élt elf király, Jerle Shannara leszármazottja forgathatja. A vérvonalnak mostanra csupán egyetlen örököse maradt: Shea Omshford, a fiatal félelf, aki békében él Árnyasvölgyben… legalábbis amíg fel nem bukkan Allanon, az utolsó druida, hogy feladatáról tájékoztassa, és meg nem érkeznek Brona Koponyahordozói, akik az életére törnek.Shea anélkül indul útnak, hogy sejtené, hogyan használhatná a Kardot. Miközben bátyjával, Flickkel és barátjával, Menionnal a fegyver keresésére indul, Brona összegyűjti és elküldi a seregeit. Bármiféle késlekedés nem csupán Shea és társai,…

  • Egyéb

    Sorozatra fel! – 5 új sorozat, amit nem hagyhatsz ki

    Az elmúlt évben elég sok sorozatot néztem – hosszabbakat és rövidebbeket, ezért úgy gondoltam, hogy kivételesen nem könyv-, hanem sorozatajánlót készítek. Korábban már írtam egy listát a kedvenceimről (itt találhatjátok meg), viszont az elkészítése óta rengeteg szuper új sorozat jött ki, így ebben a bejegyzésben a kedvenc 2019-es sorozataimat gyűjtöttem össze. 1. Alaska nyomában Ha egy sorozatot kellene kiválasztanom az elmúlt egy évből, amit mindenkinek ajánlok, akkor az az Alaska nyomában lenne. A nyolc részes sorozat John Green azonos című regényéből készült (értékelés itt), amit szintén imádtam, ezért kissé tartottam tőle, hogy a sorozat nem tudja majd ugyanazt a színvonalat hozni. Szerencsére azonban a sorozat készítői remek munkát végeztek, és…

  • Értékelés

    Cormac McCarthy: Az út

    McCarthy könyve egy végtelenül lecsupaszított világban játszódik, ahol nem süt a nap, nincsenek állatok, növények is alig, és a civilizáció nyomait már csak a rég elhagyott épületek jelzik. Ilyen körülmények között az embereket - azt a kevés túlélőt - már nem kötik szabályok, törvények, legfeljebb a lelkiismeretük, és az egyetlen cél már csak a túlélés.

  • Értékelés

    Stephenie Meyer: Life and Death – Egy életem, egy halálom

    Fülszöveg: Minden éremnek két oldala van…Bellát és Edwardot is már ismered. Most találkozhatsz Beau-val és Edythe-tel!Amikor Beaufort Swan a borús kisvárosba, Forksba költözik, és megismerkedik a vonzóan rejtélyes Edythe Cullennel, az élete izgalmas, de ijesztő fordulatot vesz. A titokzatos Edythe-t porcelánfehér bőre, aranyszínű szeme, igéző hangja és természetfeletti képességei ellenállhatatlanná teszik. Csakhogy Beau-nak fogalma sincs róla, hogy minél közelebb kerül a lányhoz, annál nagyobb veszélybe sodorja saját magát és a szeretteit. És lehet, hogy túl késő lesz visszafordulni…A kultikus szerelmes regény lebilincselő újragondolása minden Alkonyat rajongónak kötelező olvasmány! A történetet a szerző, Stephenie Meyer bevezetője és utószava egészíti ki.Az Alkonyat/Twilight első megjelenése, 2005 óta modern klasszikussá válva olvasók millióit varázsolta…

  • Értékelés

    Sarah Mitchell: Elveszett levelek + a könyv mögött álló történet

    Fülszöveg: A negyvenes évei elején járó Marthának édesapja váratlan halála után nem csak a gyásszal kell megküzdenie. Apja utolsó éveiben emlékiratain dolgozott, és amikor Martha a csonkán maradt szöveg alapján nyomozásba kezd, egyre több kérdést – és egyre kevesebb választ – talál.Sylvie férje a második világháború kitörésekor azonnal belép a hadseregbe, így a két kisgyermekével magára maradt fiatalasszony egyedül néz szembe az angliai bombázásokkal és a háború élet-halál kérdéseivel. Egyetlen társa egy másik asszony, Connie, akire rábízza legféltettebb titkait: egy titkos szerelem és egy gyermek történetét.Mire a kontinensek és évtizedek által elválasztott két történetszál összeér, választ kapunk a kérdésre: vajon képes-e mindent – még a háborút és a távolságot is…

  • Értékelés

    Bálint Erika: A nap csókja

    Fülszöveg: Meddig ​tűröd, hogy nem szeretnek?Léna ötvenéves orvosfeleség, akinek hazugságok tartják egyben kiüresedett házasságát, mégis megpróbálja apró örömökbe merülve túlélni a hétköznapokat.Egy este megpillant a Facebookon egy képet a férjéről és egy idegen nőről, és rádöbben, itt az ideje, hogy szembenézzen önmagával, és a múltbéli démonaival. Képes vajon a szeretetre? És érdemes arra, hogy őt szeressék?Lénának meg kell ismernie, és kell fogadnia önmagát testestől, lelkestől. Önkeresése során segíti nagyszájú, mindig vidám barátnője és szókimondó, kemény nővére, de nehezíti az útját az apja ridegsége, és az, hogy hiába akart jó szülő lenni, egyre távolodik saját lányától.Felbukkan egy új férfi is az életében, de vajon Léna képes nyitni felé? Meg tudja ismerni…

  • Értékelés

    Margaret Atwood: Testamentumok

    Néhány éve A szolgálólány meséje lázba hozta az egész világot, most pedig végre megérkezett a várva várt folytatás, mely 15 évvel A szolgálólány meséje után veszi fel a fonalat, és egyszerre három – régi vagy új – szereplő szemszögéből mutatja be, hogy mi történt azóta Gileárdban.

  • Értékelés

    Könyvajánló: a legizgalmasabb 2020-as megjelenések!

    Véget ért 2019, de természetesen ebben az évben sem maradunk jobbnál jobb olvasnivalók nélkül. Néhány kiadó már most elárulta, hogy milyen friss megjelenésekkel készülnek 2020-ra, és néhány könyv megjelenésére más kiadóknál is fény derült, például rajongói kérdések nyomán. Ezért aztán összegyűjtöttem, hogy melyek azok a könyvek, amiket a legjobban várok idén. A lista természetesen nem lehet teljes, hiszen biztosan sok olyan izgalmas könyv is jön, amiről még nincs tudomásunk, különösen április és június környékén számíthatunk nagy dömpingre, a Könyvfesztivál és a Könyvhét környékén. Jöjjön tehát 8+1  kötet, amit már most nagyon várok! 1. Suzanne Collins: The ​Ballad Of Songbirds And Snakes Nem túlzok, ha azt mondom, hogy az évtized egyik…