Értékelés
-
Jón Kalman Stefánsson: Árkok az esőben
Az Árkok az esőben fülszövege: Jón Kalman Stefánsson már az első, 1996-ban megjelent prózakötetében is Izland nyugati fjordjainak tájaira vezet bennünket. Lazán összefüggő novellái a helyiek valószerűtlen, a technológia és a csodák határvidékén játszódó hétköznapjait mutatja be. Errefelé eseményszámba megy, ha a horizonton feltűnik egy autó, vagy megérkezik Björn új bálázógépe; a szomszédok távcsövön át követik az elszabadult bikát; a magányosan gyászoló gazda a nappal paripává változó trollasszonnyal hál; vagy ha egy gazda a fjordok csendjének súlya alatt hallani kezdi, ahogy susognak a felhők, mint a száraz széna, és csikorognak, mikor kettészeli őket a hegycsúcs. Stefánsson cinkos mosollyal el-eltűnődve forgatja kezében a valóság legjellemzőbb kicsiségeit, míg ki nem bomlanak belőlük…
-
Peter Wohlleben: Értsük meg a fákat
Az Értsük meg a fákat fülszövege: „Minden egyes fa ezer történetet mesél arról, hogy mi formálta a karakterét, mi sebezte meg a kérgét és a lényét, mi tette egyedivé.” A fák látszólag némán állnak a kertünkben, a parkban, az erdőben, pedig nem csak egymással kommunikálnak, felénk is jelzéseket küldenek. Ha odafigyelünk. Ha értjük a „nyelvüket”. Bizonyos jelekkel értésünkre adják, milyen állapotban vannak, mire van szükségük. Milyen színűek a levelek? Foltosak-e? Mitől vastagszik meg a törzs egy része palack formájúra? Honnan tudjuk, hogy egy fa „szomjas” vagy „napszúrást” kapott? Aki értelmezni tudja a jeleket, az nemcsak egy számára eddig ismeretlen világba pillanthat be, de az is tudatosul benne, milyen sokat tehet…
-
Judy I. Lin: Sötét, édes bájital
A Sötét, édes bájital fülszövege: Egy királyság hanyatlása – feltámad az ősi gonosz. Dáxi királyságba betette a lábát a gonosz – a száműzött herceg visszatért, hogy magához ragadja a hatalmat. Tömeges mérgezések híre terjed, a nép retteg, mindenki bizalmatlan.Ning fiatal kora dacára máris nagy tudású teafőző mester, aki elkíséri Zhen hercegnőt a száműzetésbe. Velük tart Ruyi, a hercegnő hű testőre, és Ning testvére, Shu, aki nemrég épült fel betegségéből. A négy fiatal nő együtt útra kel, és a királyság szerte szövetségeseket keres, akikkel együtt eltávolíthatnák a betolakodókat, és visszavívhatnák a Zhent jogosan megillető trónt.Ninget továbbra is rémálmok kísértik, amelyekben az aranykígyó háború és vérontás látomásait bocsátja rá. Ősi gonosz ébredezik,…
-
Beszéljünk róla! Mi is az a cozy fantasy?
Az utóbbi időben hatalmas divat lett a cozy fantasy, az ebben a műfajban íródott regények pedig szinte mindig hatalmas olvasótáborra tesznek szert, külföldön és itthon egyaránt. Az utóbbi hónapokban ugyanis Magyarországon is egyre több olyan kötet jelent meg, amelyet cozy fantasyként aposztrofálnak, még ha a műfaj határai egyelőre nem is teljesen kiforrottak. De tulajdonképpen mi is a cozy fantasy? Ezt igyekszem kicsit körbejárni – és természetesen ajánlok néhány könyvet is! A cozy fantasy műfaja A cozy fantasy egy olyan zsáner műfaj, amelyben a történet a hagyományos fantasy elemeket (mágia, varázslók, tündérek, mitikus lények stb.) egy barátságos, meghitt, nyugodt környezetbe helyezi. Ezekben a kötetekben általában kisebb léptékű események zajlanak, és a…
-
Shannon Hale: Ever After High
Nagyjából két évvel ezelőtt, egy hirtelen ötlettől vezérelve szereztem be másodkézből Shannon Hale Ever After High-sorozatának mindhárom részét, melyekhez az utóbbi időben mindig akkor nyúltam, amikor épp nem volt kedvem semmihez. Mivel külön-külön nem írtam értékelést a kötetekről, de úgy érzem, megérdemli a sorozat a figyelmet, ezért most egy bejegyzésben írok a három könyvről. Tudom, hogy mostanra már nehezen beszerezhető az első rész, de ha mégis meglátnátok valahol (Vinteden például van ebben a pillanatban pár példány), akkor szerintem érdemes lecsapni rá. Az első rész, A Mesehősök Végzetkönyve fülszövege (a többit a spoilerek miatt nem osztom meg): Az Ever After High varázslatos gimi! Itt készülnek fel a híres mesehősök tini gyermekei…
-
Alice Oseman: Nick és Charlie
A Nick és Charlie fülszövege: A hiánytól jobban szeret a szív, igaz? Mindenki tudja, hogy Nick és Charlie a tökéletes pár, és elválaszthatatlanok. De Nick most egyetemre megy, Charlie pedig végzősként a suliban marad. Ahogy közeledik a búcsú ideje, mindkét fiúban felmerül a kérdés: vajon elég erős a szerelmük ahhoz, hogy túléljék a különválást? Elvégre az első szerelem ritkán tart örökké… Gyere, és olvasd el Nick és Charlie történetének újabb fejezetét! Térjünk vissza a Heartstopperből ismert szerelmesekhez, Nickhez és Charlie-hoz! Ebben a rövid kötetben Nick egyetemre meg, Charlie pedig a Truham Gimnázium végzős tanulója marad – vajon hogy érez ezzel kapcsolatban az elválaszthatatlan páros. Tartsatok bloggereinkkel, és ne felejtsetek el…
-
Cassandra Clare: Sword Catcher – A kardfogó
A kardfogó fülszövege: A tiltott szerelem romba dönthet egy királyságot? Kel árva, akit azért szakítottak ki megszokott életéből, hogy kardfogó legyen – a királyi trónörökös, Conor Aurelian herceg dublőre. A herceggel együtt nevelkedett, remek kiképzést kapott harcművészetekből és az államvezetés művészetéből. Olyan közel állnak egymáshoz Conorral, mintha fivérek lennének, ám Kel tudja, az a végzete, hogy meghaljon Conorért… Lin Caster az ashkarok közül való, így mágikus képességekkel bír, és titokban folyamatosan ellátja Castellane betegeit. Képességei ellenére sem tudja meggyógyítani a legjobb barátnőjét anélkül, hogy hozzáférne a tiltott tudáshoz. Miután egy sikertelen gyilkossági kísérlet összehozza Lint és Kelt, bekerülnek a rejtélyes Guberáló Király hálójába, aki a castellane-i alvilág vezéreként mindkettőjüknek felajánlja…
-
Gareth Brown: Az ajtók könyve
Az ajtók könyve fülszövege: Vannak ajtók amelyeket sosem lenne szabad kinyitni… Cassie Andrews teljesen átlagos életet él. A napjait szeretett könyvei között tölti, egy New York-i könyvesboltban, ahol segít a betérő vásárlóknak, rendszerezi a polcokon a regényeket, és kávét készít az olvasósarokban üldögélőknek. Egészen addig, amíg egy havas, téli estén az egyik törzsvásárló egy különleges kötetet nem hagy rá. Az asztalon heverő apró könyv barna bőrfedele olyan kopott és repedezett, mint az ajtóról pattogzó régi festék, és úgy néz ki, mint valami napló, amelybe valaki hosszú éveken át gyűjtötte a gondolatait.Ám ez nem egy átlagos könyv. Hanem Az ajtók könyve.A megfejthetetlen szavakat és rejtélyes rajzokat tartalmazó kötet csupán egy dolgot…
-
Curtis Sittenfeld: Vicces-romantikus
A Vicces-romantikus fülszövege: Sally Milz jeleneteket ír Az Éjjeli Baglyok című szombat esti tévéműsor számára. Párszor már összetörték a szívét, egy ideje nem keresi a szerelmet – időnként kavar valakivel, sikeres a munkájában, a mostohaapjával szoros kapcsolatot ápol. Ez így együtt elég. Sally barátja és munkatársa, Danny Horst randizni kezd egy glamúros színésznővel, ezáltal bekerül a nem túl hízelgő klubba, amelyet tehetséges, de átlagos kinézetű, sőt kicsit béna pasik alkotnak, akik jártak már kivételesen gyönyörű és magasan kvalifikált nővel. Sallyt ez bosszantja, úgyhogy megírja A Danny Horst szabály című jelenetet, ami ebből a jelenségből csinál viccet – jelezve, milyen valószínűtlen, hogy fordított viszonylatban létrejöjjön ez a felállás: ahol a férfi…
-
Heather Fawcett: Emily Wilde tündérenciklopédiája
Az Emily Wilde tündérenciklopédiája fülszövege: Jóllehet Emily Wilde professzor nem tudja, hogyan kell társaságban viselkedni – vagy egyáltalán elérni, hogy meghívják valahova –, de jó úton jár afelé, hogy a világ egyik legnevesebb drüadológusa, azaz szerzeteket tanulmányozó tudósa legyen. Épp a tudományos közösség első, mindent átfogó tündérenciklopédiáján dolgozik, amitől pályafutása felívelését várja, és már csak egy fejezet van hátra, ami a sarkköri Ljoslandon élő titokzatos rejtettekről szólna. Ám Emily teljesen idegen terepen találja magát, amikor megérkezik Hrafnsvik csodás, de zord falujába. A külvilágtól szinte teljesen elszigetelten élő helyieknek egymásra kell hagyatkozniuk a túlélés érdekében, és Emily társas készségek hiányában hamar magára haragítja a fél falut. A dolgok tovább bonyolódnak Wendell…
-
Ann Napolitano: Helló, gyönyörűm
A Helló, gyönyörűm fülszövege: A Padavano nővérek nem csupán testvérek, hanem egymás legjobb barátnői is, akik érzelmekkel és energiával töltik meg az 1980-as évek Chicagójának egy színes szegletében álló házukat. William Waters pedig egy tragédia miatt elcsendesült otthonban nőtt fel, ahol a fájdalomtól sújtott szülei képtelenek voltak szeretettel fordulni felé. Így amikor találkozik a temperamentumos és ambiciózus Julia Padavanóval, a világ egyszerre mintha kivilágosodna körülötte. Juliával együtt érkeznek a testvérei is: Sylvie, a család álmodozója, aki akkor a legboldogabb, ha egy könyvet bújhat; Cecelia, a szabad szellemű művész; Emeline pedig türelmesen gondoskodik mindannyiukról. Ám amikor a William múltjából áradó sötétség kezdi elhomályosítani a jövője fényét, nem Julia, hanem Sylvie lesz…