Ajánló,  Egyéb

Félévzárási pánik tag + olvasási statisztika

Számomra is meglepő, de véget ért az első félév, így itt az ideje egy kis összegzésnek! Elsőként kitöltöttem a félévzárási pánik taget, utána pedig egy kis olvasási statisztikát olvashattok – ez elsősorban magamnak fontos, hogy nyomon követhessem az olvasásaimat.


1. A legjobb idei olvasmányod

Samantha Shannon: A Narancsfa-kolostor

A Narancsfa-kolostort még az év elején olvastam, de teljesen beszippantott, kikapcsolt, és a mérete ellenére nagyon gyorsan tudtam olvasni. A kötet világa fantasztikusan felépített, ráadásul a karakterek is nagyon különlegesek és egyediek lettek, így minden megvolt benne, amit szeretek a fantasy regényekben.

2. A legjobb folytatás, amit idén olvastál

Neil Shusterman: Próféta

Nem volt nehéz a választás, hiszen Neil Shusterman egész trilógiáját imádtam, és a Próféta is kiemelkedő kötet volt, amely méltóképpen lezárta ezt a nagyon különleges sorozatot. A fantasyk és disztópiák kedvelőinek nagyon ajánlom az egész sorozatot.

3. Friss megjelenések, amiket nem olvastál még, de szeretnél

Stacey Halls: Az Uránia-ház

Hamarosan sorra kerül, és már alig várom, hiszen a szerző eddigi összes, magyarul megjelent regényét olvastam és imádtam.

4. Legjobban várt friss megjelenés az év második felére

Serena Valentino: Sohaország mindörökké

Egyelőre nincs sok olyan megjelenés bejelentve az év második felére, amit mindenképpen olvasni szeretnék, kivéve a Gonosztevők-sorozat legújabb kötetét, mely ezúttal Hook kapitány történetét meséli el. Az ő karakteréből szerintem nagyon sokat ki lehetne hozni, kíváncsian várom, hogy Serena Valentino merre felé fogja vinni.

5. Legnagyobb csalódás

Ann Napolitano: Helló, gyönyörűm!

Nem olvastam idén nagyon rossz könyveket, így egy olyan kötetet hoztam ehhez a ponthoz, ami nagyon nem azt adta, amit vártam tőle, és így nagy csalódást okozott. A Helló, gyönyörűm! hiába tűnt nagyon ígéretesnek, sajnos mégsem igazán sikerült megfognia.

6. Legnagyobb meglepetés

Colleen Hoover: Verity

Nem igazán rajongok a thrillerekért, így nagyon meglepett, hogy a Verity teljesen magával rántott, és az egész történetet imádtam, olyannyira, hogy még éjszaka is olvastam. A hype tényleg nem véletlen, ez egy nagyon jól összerakott kis kötet lett.

7. Kedvenc új szerző

Alix E. Harrow

Alix E. Harrow-tól idén A Starling-házat olvastam, amely hatalmas kedvencem lett, és bár az előző könyve ennyire nem nyűgözött le, Alix E. Harrow így is előlépett azoknak a szerzőknek a listájára, akiktől mostantól mindent szeretnék elolvasni.

8. Új fikciós szerelmek

Wendell (Heather Fawcett: Emily Wilde tündérenciklopédiája)

Az Emily Wilde tündérenciklopédiája nagyon kellemes olvasmány volt számomra, és különösen tetszett, hogy nem a romantikus szál kapta a fő hangsúlyt. Ennek ellenére is imádtam a főszereplők közötti dinamikát, és a férfi főhős, Wendell egy különösen humoros, titokzatos és izgalmas karakter lett, így mindenképpen helye van a listámon.

9. Legújabb kedvenc karakter

Mona (T. Kingfisher: Varázslókalauz önvédelmi sütéshez)

A Varázslókalauz önvédelmi sütéshez az év egyik legviccesebb olvasmánya volt számomra, és ez nagyban Monának, a könyv elbeszélőjének köszönhető. Nagyon szerettem azt is, hogy a lány megkérdőjelezi a klasszikus fantasy toposzokat.

10. Egy könyv, amin sírtál

Amber Smith: Amilyen akkor voltam

Amber Smith első könyve, az Amilyen akkor voltam igazán komoly és fontos témákat dolgoz fel, nem csoda, ha egy ponton én is megkönnyeztem. És ugyanígy jártam a második résszel is, amelyet azóta szintén elolvastam.

11. Egy könyv, ami boldoggá tett

Namra Patel: Meena Dave őszinte élete

Sok módon tesznek boldoggá a könyvek, de a Meena Dave amiatt emelkedik ki, mert nagyon szép és lélekmelengető üzenete van a család fontosságáról. Bár vannak benne megható részek, alapvetően ez egy pozitív és reménykedő hangvételű könyv, amely sok szép pillanatot okozott nekem.

12. Kedvenc könyvadaptáció, amit idén láttál

A Bridgerton-család – 3. évad

Az a helyzet, hogy nem láttam nagyon sok adaptációt idén, de a Bridgerton új évada nagyjából ellopta a májusomat és a júniusom elejét. Nemcsak az új évadot néztem meg, hanem a korábbiakat is újranéztem, ezért azt hiszem, hogy megérdemli a sorozat, hogy a listámra kerüljön.

13. Kedvenc bejegyzés, amit idén írtál

Mégis szeretem a hard sci-fit? – Sci-fi könyv-, flim- és sorozatajánló

Ez egy kicsit elmélkedősebb poszt lett, mint amilyeneket általában írok, ráadásul vannak benne könyvek, filmek és sorozatok is, mindenféle megkötés nélkül – csak a műfaj tartja össze őket. Talán mindezek miatt ezt a bejegyzést szerettem a legjobban megírni, de annak is nagyon örülök, hogy idén minden hónapban sikerült összerakni a havi összegzőket. Ezeket a posztokat ugyan nem sokan olvassák, nekem mégis fontosak.

14. Legszebb könyv, amit idén vásároltál

Maja Lunde: Fehár Mancs, a jegesmedveherceg

Egyértelműen ez a legszebb könyvem idén, ha még nem ismeritek, mindenképpen nézzetek rá!

15. Könyvek, amiket el szeretnél olvasni még az év végéig

Nagyon sok ilyen van, de amit mindenképpen szeretnék elolvasni, az A király visszatér, A Gyűrűk Ura utolsó kötete. Emellett idén még szeretném teljesíteni a várólistacsükkentő kihívásomat, így erről a polcról mindenképpen akarok még olvasni.


Most pedig nézzünk egy kis statisztikát…

Minden évben izgalmasnak találom, amikor valakinek nagyon sokféle olvasási statisztikája van, nem azért, mert nagyon fontosnak tartanám, hogy ki mennyit olvas, inkább az érdekel, hogy mik az arányok az elolvasott könyvek tekintetében. Tavaly már megpróbáltam részletes statisztikát vezetni, de akkor nem sikerült, idén azonban szorgalmasan vezetem a CAWPILE táblázatomat, így lett egy csomó izgalmas statisztikám. Ezekből válogattam most.

Az év első felében összesen 43 könyvet olvastam el, ami összesen 14.875 oldalt jelent. A Moly szerint ez 78 oldal/nap átlagosan, ami rengetegnek tűnik, ahhoz képest meg különösen, hogy idén bőven voltak olyan napok, amikor egyáltalán nem tudtam olvasni. A legerősebb hónapom a február volt 12 könyvvel, ezt követi a június 9 kötettel (ezekről itt olvashatsz bővebben).

Érdekes megnézni azt is, hogy milyen hosszú könyveket olvastam: két 850-900 oldal közötti kötet is lecsúszott, de a legtöbb kötet mégiscsak 300 és 350 oldal között volt.

A könyvek 81%-át fizikai példányként olvastam, a maradékot pedig e-könyvben. Ez jól jelzi, hogy még mindig magasan a fizikai könyveket részesítem előnyben, pedig sokszor az olvasóval sokkal könnyebben boldogulok, hiszen könnyebb magammal hordani és tartani is.

Bár azt gondoltam, hogy idén igyekszem kerülni a sorozatokat, az olvasmányaim több mint fele mégis egy sorozat része. Összesen 8 új sorozatba kezdtem bele, 11-et viszont lezártam, így végülis mégiscsak elégedett lehetek.

Idén nagyon változatos műfajokban olvastam, de az arányok nem meglepőek: a legtöbb könyv fantasy volt idén, amihez mostanában nagyon megjött a kedvem, így nem is csoda, hogy összesen 17 fantasy kötetet olvastam el. Ehhez képest a 8 romantikus regény és az 5 szépirodalmi írás nem is tűnik valami soknak. A könyvek több mint fele felnőtteknek íródott, de voltak YA, middle grade és gyerekkönyvek is az olvasmányaim között.

Ami a szerzőket illeti, idén bizonyítást is nyer, hogy elég nehezen szakadok ki a komfortzónámból, ugyanis az olvasott könyveim szerzőinek kevesebb mint a fele új szerző számomra, a többiekkel már nem most volt az első találkozásom. Nem meglepő módon a szerzők nagy többsége, akiktől olvastam, amerikai, de volt 1-1 más nemzetiségű író is a repertoárban.

Bár sosem volt még erre statisztikán, nem lepett meg túlzottan, hogy az írók, akiktől szívesen olvasok, többségében nők. Ennek az az egyszerű oka, hogy szívesen olvasok nőkről, és a női karakterekkel is jobban tudok általában azonosulni, a férfiak pedig ritkán alkotnak női szemszögből.