• Értékelés

    Majoros Nóra: Pityke és Prém

    Fülszöveg: A pitykések birodalmában szigorú rendet tart a keménykezű királynő. Ám az erdő állatbőrt viselő vademberei, a prémesek felkelnek az elnyomás ellen, a határon ellenséges hadsereg állomásozik, és a pórnép is zúgolódik. Minderről mit sem tudnak a királynő ikerlányai: Govalinda és Prillaszári, akik tizenhetedik születésnapjukra készülődnek. Az ünnepség reggelén védett világukba betör egy prémes, aki nemcsak a palotát dúlja fel, hanem a jövőjüket is. Vajon képesek lesznek a királykisasszonyok a birodalom lakóival együtt leküzdeni a tomboló gyűlöletet, vagy kitör a mindenkit elsöprő háború? A Móra Kiadónál új borítót és kiadást kapott Majoros Nóra Pityke és prém című regénye, amely először 2018-ban jelent meg. A történet egyedi módon mutatja be elnyomók…

  • Egyéb

    Könyvsorozatok, amelyeket nem fogok befejezni

    Azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, aki több könyvsorozatot kezd el, mint amit befejez, de kétségtelenül vannak olyan könyvsorozatok, amelyeknek valószínűleg már sosem jutok a végére. Annak, hogy miért nem olvasom végig őket, számtalan oka lehet, kezdve azzal, hogy nem tetszett eléggé a könyv, egészen addig, hogy mire megjelent a sorozat következő része, már elment tőle a kedvem, vagy egészen egyszerűen elfelejtettem az első rész cselekményét. Akárhogy is, van néhány elkezdett sorozatom, amelynek valószínűleg nem fogom már elolvasni a folytatásait. Ezeket gyűjtöttem most össze egy rendhagyó listába. A fiúknak, akiket valaha szerettem Meglepő módon a listám első könyve egyáltalán nem volt rossz olvasmány, sőt, kifejezetten szerettem Jenny Han ifjúsági…

  • Egyéb,  Értékelés

    Heartstopper – filmajánló

    Április végén debütált a Netflixen a Heartstopper – Fülig beléd zúgtam című sorozat, ami Alice Oseman azonos című képregényén alapult. A kötet a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában érkezik, és két fiú barátságát és szerelembe esését mutatja be. Tarts velünk az extra-hosszú blogturnénk, és az értékelések és extra állomások során ismerd meg a képregényt, és ha szerencséd van, egy példányt nyerhetsz is a kötetből. A Heartstopper képregény megjelenésével párhuzamosan megérkezett a Netflixre a könyvből készült sorozat is, mely nemcsak a Heartstopper első, hanem a második részét is feldolgozza. A könyvről korábban már írtam egy értékelést, amelyet itt olvashattok el, ebben a bejegyzésben pedig a sorozatot ajánlom nektek! A könyv olvasása után nagyon vártam,…

  • Értékelés,  KIDS

    Tündérek titkos világa

    Fülszöveg: Gondolkodtál már azon, hogy vajon hogyan lesz a csúnya hernyóból szépséges pillangó? Hogy mitől olyan édes a méz? Vagy hogy miért olyan színes a szivárvány?Könyvünkből megtudhatod, hogy a látható világ mögött milyen szorgos és fontos munkát végeznek a tündérek. Ők azok, akik óvják és széppé varázsolják a növények és az állatok világát. Ráadásul nemcsak új ismereteket szerezhetsz a természetről, hanem a játékos feladatoknak köszönhetően te magad is kipróbálhatod, milyen izgalmas is tündérként ténykedni.Gyere és ismerd meg ezen aprócska lények különleges mindennapjaikat, tanulj tőlük arról, hogy miként lehet még szebbé, színesebbé tenni a földet! A tündérek lenyűgöző világa egyformán elvarázsolja a gyermekeket és gyermeklelkű felnőtteket is. Ebben a meseszép kiadványban…

  • Értékelés

    Alice Oseman: Heartstopper – Fülig beléd zúgtam

    Fülszöveg: KÉT FIÚ TALÁLKOZIK.KÉT FIÚ ÖSSZEBARÁTKOZIK.KÉT FIÚ EGYMÁSBA SZERET. Charlie és Nick egy suliba járnak, de nem ismerik egymást… mígnem egy naponegymás mellé ültetik őket. Egykettőre összebarátkoznak, Charlie pedig hamarosan belezúg Nickbe. Kár, hogy semmi esélye nála: Nick tipikus rögbis fiú, és biztos, hogy csak a lányok érdeklik…Ám a szerelem útjai kifürkészhetetlenek, és mintha Nick egyre közvetlenebb lenneCharlie-val… Lehetséges, hogy Charlie érzései viszonzásra találnak? Derítsd ki te is! Április végén debütált a Netflixen a Heartstopper – Fülig beléd zúgtam című sorozat, ami Alice Oseman azonos című képregényén alapult. A kötet a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában érkezik, és két fiú barátságát és szerelembe esését mutatja be. Tarts velünk az extra-hosszú blogturnénk, és az…

  • Értékelés

    Shona Innes: A gondolatok kertje

    Fülszöveg: A lassítás, a megállás, a belső működések tudatosítása nagyon fontos a gondolatok kertjében való eligazodáshoz, de a stressz és az érzelmek kezelésében is. Néha jó, ha ellátogatunk a fejünkben burjánzó kertbe, hogy ne akadjunk el, és a folyamatosan növekvő gondolatvirágok sűrűjében ki tudjunk igazodni.Szél Dávid, pszichológus Shona Innes pszichológus könyvei segítenek a gyerekeknek megbirkózni az élet olyan kérdéseivel, amelyek néha még felnőttként is nehezen emészthetők. Agócs Írisz pedig csodálatosan érzékeny rajzokat készít hozzájuk – ez az Ölelj meg! sorozat. A Pagony kiadó gondozásában megjelent Shona Innes klinikai pszichológus és igazságügyi pszichológus szakértő Ölelj meg! című sorozata hasznos tanácsokkal látja el a kicsiket és a nagyokat. A könyv csodás illusztrációi…

  • Értékelés

    A. K. Larkwood: A Kimondatlan Név

    Fülszöveg: Mi lenne, ha tudnád, hogyan és mikor fogsz meghalni? Kszorvejt az ősi mágia egyik szektája nevelte. Mindig is tudta, hogy a tizennegyedik születésnapján felmászik majd a hegyre, belép a szentélybe, és az istenük, a Kimondatlan áldozata lesz. Ám a halála napján felkeresi egy nagy hatalmú varázsló, és lehetőséget kínál neki: fordítson hátat a végzetének, hogy tolvajjá, kémmé és orgyilkossá váljon – a varázsló hű fegyverévé. A lány sosem akart értelmetlen halált halni, ezért elfogadja az ajánlatot.Kezdetben segít megdönteni egy ország vezetését és visszaadni a varázslónak a hatalmát, aztán a megbízásából kutatni kezd egy ereklye után, amely számos világot képes lenne megváltoztatni.Eljön azonban a nap, amitől Kszorvej mindvégig rettegett. Szembetalálkozik…

  • Értékelés

    Neal Shusterman: Kaszás

    Fülszöveg: Egy ​tökéletes világban nincs mitől félni. Vagy mégis?Sodró és gondolatébresztő regény Neal Shustermantól, a New York Times bestsellerszerzőjétől. A nem túl távoli jövőben megszűnt az éhezés, a betegség, a háború és a szenvedés. Az emberiség mindezt maga mögött hagyta, sőt a halál felett is győzelmet aratott, és az emberek újra meg újra megválaszthatják saját életkorukat. De a népesség száma mégsem növekedhet a végtelenségig, ezért a hivatásos kaszásoknak időnként kötelességük véletlenszerűen „begyűjteni” az embereket.Nagytiszteletű Faraday kaszás egy tizenhat éves lányt és fiút választ maga mellé inasnak, habár sem Citra, sem Rowan nem vágyik erre a szerepre. A két fiatalnak nemcsak a mesterség fortélyait és a legkülönfélébb harcművészeteket kell elsajátítania, hanem…

  • Értékelés

    Shona Innes: A rosszkedv olyan, mint egy felhő

    Fülszöveg: Senki sem mosolyog a nap huszonnégy órájában, és ez rendben is van. Szabad rosszkedvűnek lenni. A kisgyerekeknek is. Segítsünk nekik: öleléssel, kérdezéssel, beszélgetéssel, kizökkentéssel, magyarázással, békén hagyással, vagy éppen külső segítség igénybevételével. Néha így, néha úgy. Bármi jó lehet, ami beválik. Szél Dávid, pszichológus Shona Innes pszichológus könyvei segítenek a gyerekeknek megbirkózni az élet olyan kérdéseivel, amelyek néha még felnőttként is nehezen emészthetők. Agócs Írisz pedig csodálatosan érzékeny rajzokat készít hozzájuk – ez az Ölelj meg! sorozat. A Pagony kiadó gondozásában megjelent Shona Innes klinikai pszichológus és igazságügyi pszichológus szakértő Ölelj meg! című sorozata hasznos tanácsokkal látja el a kicsiket és a nagyokat. A könyv csodás illusztrációi Agócs Írisz…

  • Értékelés

    Shona Innes: A harag olyan, mint a páncél

    Fülszöveg: A pozitív érzésekkel könnyű azonosulni, azokat könnyű elfogadni és kimondani, de a negatívokkal nagyon nehéz együtt élni. Pedig azok is a részeink, azokra is szükségünk van. Meg kell tanulni, hogy mitől leszünk mérgesek, a haragunkat, indulatainkat agresszió nélkül kommunikálni, és a dühünket feldolgozni és elengedni.Szél Dávid, pszichológusShona Innes pszichológus könyvei segítenek a gyerekeknek megbirkózni az élet olyan kérdéseivel, amelyek néha még felnőttként is nehezen emészthetők. Agócs Írisz pedig csodálatosan érzékeny rajzokat készít hozzájuk – ez az Ölelj meg! sorozat. A Pagony Könyvkiadó jóvoltából az Ölelj meg! sorozat újabb két része jelent meg Shona Innestől: A barátság olyan, mint a libikóka, valamint A harag olyan, mint a páncél. A gyerekek…

  • Értékelés,  KIDS

    Shona Innes: A barátság olyan, mint a libikóka

    Fülszöveg: Egy barátság nem biztos, hogy magától értetődő, nem biztos, hogy mindig egyértelmű. Pláne óvodáskorban, amikor az összeveszések és kibékülések mindennaposak. Ahhoz, hogy egy barátság működjön, tenni kell, és ez így marad felnőttkorunkban is. Nagyon fontos, hogy az egyensúly átmeneti megbomlásától nem kell megijedni. Ilyenkor hátrébb vagy előrébb lehet csusszanni a libikókán, hogy segítsünk a barátságnak helyrebillenni. Szél Dávid, pszichológus Shona Innes pszichológus könyvei segítenek a gyerekeknek megbirkózni az élet olyan kérdéseivel, amelyek néha még felnőttként is nehezen emészthetők. Agócs Írisz pedig csodálatosan érzékeny rajzokat készít hozzájuk – ez az Ölelj meg! sorozat. A Pagony Könyvkiadó jóvoltából az Ölelj meg! sorozat újabb két része jelent meg Shona Innestől: A barátság…