KIDS
-
Jamie Littler: Zúzmaraszív 2 – Menekülés Aurórából
Fülszöveg: Miután Ash sikeresen megmenekül az ármányos dalszövő, Szilánk karmai közül, útnak indul az Auróra nevű útkereső erődbe, hogy végre rábukkanjon azokra a nyomokra, melyek közelebb juttathatják elveszett szüleihez. Ash dalszövő ereje azonban bajba sodorja őket, ezért a Zúzmaraszív legénysége kénytelen menekülőre fogni. Amikor pedig a szánjuk a nyílt jégmezőn ragad egy ádáz lidérctámadást követően, Ash a barátaival együtt veszélyes utazásra indul, hogy menedéket keressen. Útjuk azonban egy, még az eddigieknél is hihetetlenebb titokhoz vezet… . A Zúzmaraszív sorozat következő részében tovább folytatódik Ash és a Zúzmaraszív legénységének kalandjai. A végtelen jéggel borított világ nagy meglepetéseket tartogat a fiú számára, számtalan kaland és veszély vár rá ebben a szörnyekkel és…
-
Shannon Hale: Igaz barátok
Fülszöveg: Amikor a barátság nem tart örökké…Shannon és Adrienne kicsi koruk óta legjobb barátok. Egy napon azonban Adrienne elkezd Jennel barátkozni, aki az osztály legnépszerűbb lánya, és a Banda nevű társaság vezetője. A Bandán belül mindenki Jen kedvence akar lenni, és néhány lány ennek érdekében bármit megtenne… akár zaklatna is másokat.Shannon sosem tudja előre, mit rejt számára a következő nap. Vajon ő és Adrienne barátok maradnak? Képes lesz kiállni magáért? És ő benne van a Bandában – vagy mégsem? . A Maxim Könyvkiadó jóvoltából új graphic novelt olvashatunk, ami nem más, mint Shannon Hale: Igaz barátok című kötete. Ismerd meg három bloggerünkkel a barátság napos, sötét, mulatságos és fájdalmas oldalát…
-
Matt Haig: A fiú, akit karácsonynak hívnak
Fülszöveg: Vajon a Télapó is volt kisfiú? Kik voltak a szülei? És hogyhogy nem öregszik? Miért titokban oson be a házakba? És mióta repülnek a szarvasok?! Kik azok a koboldok, és egyáltalán, milyen egy Igazmondó Grimpli?Ha ezek a kérdések régóta fúrják a te oldaladat is, ez a könyv neked szól. Végre mindent megtudhatsz, méghozzá a leghitelesebb forrásból! Készen állsz, hogy megismerd Nikolas kalandokkal, hóval, csupa lehetetlennek hitt dologgal (és még több hóval) teli történetét? Akkor kezdődjék a karácsonyi varázslat. . A Netflix filmet készített Matt Haig: A fiú, akit karácsonynak hívnak című regényéből. Ennek alkalmából a Kolibri Kiadó megjelentette a történetet filmes borítóval is. Ezúttal hat bloggerünkkel követheted végig, hogyan…
-
Disney – Adventi mesekalendárium
Fülszöveg: „Egy olyan fenyő magasodott előttük, amelyhez foghatót Bambi még sosem látott. Színes bogyókból és pattogatott kukoricából fűzött girland futott körbe rajta. Minden ága végén egy érett, lédús alma lógott. Bambi szerint a legszebb a fa tetejét díszítő arany csillag volt.” Ünnepi visszaszámlálás 24 minikönyvvel! A 24 varázslatos és időtlen történetet rejtő adventi kalendárium december minden napjára tartogat egy bájos Disney-mesét, hogy teljes legyen az ünnepi készülődés. Várd együtt a karácsonyt kedvenc mesehőseiddel! Tedd szebbé az ünnepeket a kedvenc Disney-hőseid karácsonyi kalandjaival! Az Kolibri Kiadó jóvoltából megjelent Disney – Adventi mesekalendárium ugyanis 24 kis karácsonyi könyvvel varázsol el, és repít a mesék birodalmába. Tarts bloggereinkkel, ismerd meg jobban ezt a…
-
Disney – Micimackó: 5 perces történetek
Fülszöveg: Üdvözlünk a Százholdas Pagonyban! Vegyél részt Micimackó születésnapi zsúrján, segíts megtalálni Nyuszi jókedvét, és játssz Zsebibabával! Ezt a kedvenc mesehőseidről szóló, 5 perces, rövid mesékből álló gyűjteményt bármikor olvashatod: alvás előtt, útközben, vagy amikor csak kedved tartja. Fantasztikus kalandokban lehet részed Micimackó elbűvölő világában, amelyek megédesítik az álmodat! . A Kolibri Kiadó ismét a Százholdas Pagonyba repít el minket legújabb kötetével, ahol néhány rövid történet erejéig újra találkozhatunk kedvenc csacsi, öreg medvénkkel és barátaival. Tartsatok velünk a Blogturnén, és nyerjétek meg a Kolibri Kiadó által felajánlott példányt a könyvből! A Micimackó gyermekkorom egyik kedvenc meséje volt, melynek a főcímdalát még mindig tudom, de az évek során valahogy kikopott az…
-
Maggie O’Farrell: Ahol a Hóangyalok laknak
Fülszöveg: Tudtad, hogyha egyszer készítettél egy hóangyalt, ő örökre veled marad? Soha nem tűnik el. Vigyáz rád és mindig visszajön, amikor szükséged van rá. Szilvia egy éjszaka hirtelen felriad, és nem tudja, miért. Lélegzetelállító látványban van része – egy hatalmas méretű szárnypárt lát, amely az elképzelhető legpuhább hófehér tollakból készült. Angyal van a szobájában, egy igazi Hóangyal! A hóangyal azért jött, hogy vigyázzon Szilviára és megmentse az életét. Vajon tényleg vigyáz rá, és azokra is, akik fontosak számára? A könyv nemcsak a gyerekekhez, hanem a gyermeklelkű felnőttekhez is szól, mindazokhoz, akik még hisznek a csodákban, varázslatban. Mindannyian esélyt kapunk arra, hogy visszatérjünk a saját gyerekkorunkba, amikor a valóság és fantázia…
-
Dawn Casey: Mesék télre
Fülszöveg: Kuckózzunk be a kandalló mellé ezzel a szívmelengető mesekönyvvel és ünnepeljük együtt a tél csodáit! Fedezzük fel a fagyos tájakat, ismerjük meg a havasi tündéreket, a Jegesmedvekirályt és a többi hőst a sok-sok kaland során, amelyek próbára teszik a barátság erejét. Ez a gyönyörűen illusztrált könyv téli meséket gyűjt csokorba a világ minden tájáról: Észak-Amerikától Szibériáig, Kínától Skóciáig. A díjnyertes szerző, Dawn Casey és a grafikus, Zanna Goldhawk varázslatos könyvet alkottak, amely nemzedékek féltett kincse lesz. A Móra Kiadó idén egy csodaszép kötettel segíti a hosszú téli napokra való hangolódást. A Mesék télre egy gyönyörűen illusztrált mesegyűjtemény, amelyben a világ minden tájáról találhatunk történeteket. Tartsatok velünk a Blogturnén, és…
-
J. K. Rowling: A karácsonyi malac
Fülszöveg: A hétéves Jack mindennél jobban szereti a plüssmalacát. Aztán egyszer – épp szenteste napján – az undok mostohanővére kidobja Püsmacot az autóból! Hiába kap helyette a fiú egy sokkal szebb plüsst, imádott kedvencét nem pótolhatja. Ám karácsony éjjele a csodák ideje, amikor minden életre kelhet… Így aztán Jack és bosszantó új játéka, a karácsonyi malac kockázatos utazásra indul az Elveszettek Birodalmába, hogy kimentsék a fiú legjobb barátját a szörnyűséges, játékpusztító Veszejtő markából. A veszélyes kalandban segítségükre van egy beszélő uzsonnásdoboz, egy bátor iránytű és egy Remény nevű szárnyas lény, de igyekezniük kell, mert ha nem találják meg Püsmacot még éjfél előtt, soha nem jutnak haza! Szívet melengető, izgalmas történet…
-
Haszán Míra: Spicc/pipa
Fülszöveg: A 17 éves Réti Iza a balett megszállottja, hetedik éve a budapesti Balettintézet növendéke. Nagyanyja, a Kossuth-díjas prímabalerina a maga erőszakos módján űzi-hajtja unokáját, hogy sikeres táncossá váljon. Az álmodozó, maximalista Iza nagy vágya, hogy az új tanévben ő táncolhassa el Mária hercegnő szerepét A diótörőben a leghelyesebb fiúnövendék, Tomi partnereként. A lánynak azonban komoly kihívója akad új, szigorú, orosz mesternőjük lánya személyében. A mániákus bizonyításvágy lassan megroppantja Izát, és az önmagáról alkotott kép egyre jobban összekuszálódik benne… . Haszán Míra regénye egy olyan fiatal lány történetét mutatja be, akinek minden vágya, hogy eltáncolhassa Mária hercegnő szerepét A diótörőben. A balett világa azonban sokszor kíméletlen, így komoly utat kell…
-
Esti mesék kedvességről és bátorságról
Fülszöveg: A varázslattal és bűbájjal átszőtt mesékből a gyerekek sokat tanulhatnak a kedvesség és bátorság fontosságáról. A főhősök között van például fogyatékossággal élő királyfi, aki a királyságért való küzdelem során belátja, mennyire fontos, hogy jól bánjon a népével. Hercegnő, aki végül összeszedi a bátorságát, és megmenti a barátját a koboldoktól. Egy hétköznapi lány pedig izgalmas kalandregénybe csöppen, és rájön, hogy minden helyzetben hűnek kell maradnia önmagához.A kötetben található hét klasszikus mese most modern köntösben, csoda szép rajzokkal kerül a gyerekek kezébe. . A varázslattal és bűbájjal átszőtt mesékből a gyerekek sokat tanulhatnak a kedvesség és bátorság fontosságáról. Az izgalmas és kalandos történetek komoly tanulsággal szolgálnak a legfiatalabbak számára. Tarts bloggereinkkel,…
-
Laura Ellen Anderson: Vámpyr Vilma és az emléktolvaj
Fülszöveg: Kedvenc vámpírlánykánk újabb kalandjai!Elérkezett Vámpyr Vilma hatalmas szülinapi bulijának éjjele, ő pedig BORZASZTÓAN izgatott. Ám Noktürnia teremtményei különösen viselkednek, mintha egyikük sem emlékezne semmire – még Vilma szülinapi bulijára sem!Vajon mi történhetett – valaki ellopta az emlékeiket? Rájön-e Vilma, mi áll a háttérben, és meg tudja-e menteni a családját és a barátait, mielőtt még róla is teljesen megfeledkeznek? . A Vámpyr Vilma és az emléktolvaj című könyv jóvoltából újra visszatérhetünk a Laura Ellen Anderson által megálmodott Noktürniába, hogy kedvenc vámpírkislányunkkal, jetinkkel, kaszásunkkal és házitökünkkel kalandozhassunk. A legújabb részben Vilma és barátai szülinapi bulira készülnek, igyekeznek elsajátítani a tökéletes ködkeksz fortélyait, és még egy rejtélyes emléktolvajjal is szembenéznek. Tartsatok öt…