-
R. F. Kuang: Mákháború
Fülszöveg: Nikant elárasztja az ópium, amelyet a Mugeni Föderáció juttatott el a birodalom partjaihoz. A drog folyton emlékeztet a velük folytatott háborúra, amelynek csak a trifektaként elhíresült három hős – a Nőstényvipera, a Sárkánycsászár és a Kapuőr – tudott véget vetni. Ezen legendás lények mindegyike istenszerű hatalommal bírt, ők egyesítették a birodalom hadurait a Föderációval szemben. Azóta viszont évtizedek teltek el, és a trifekta felbomlott: a Sárkánycsászár meghalt, a Kapuőr eltűnt, egyedül a Nőstényvipera ül a trónon. Béke uralkodik, de az ópiumtól nem sikerült megszabadulni.Amikor Zsin kiváló eredményt ér el a kedzsun – a birodalmi vizsgán, amely a legtehetségesebb fiatalokat válogatja ki az akadémiákra – mindenki megdöbben: a vizsgáztatók, akik…
-
Malala Yousafzai: Nincs más út
Fülszöveg: A Nobel-békedíjas Malala Yousafzai már gyerekként belső menekült lett a hazájában, Pakisztánban. Később, nemzetközi aktivistaként, a világ bármely pontjára eljuthatott, egy helyet kivéve: a saját hazáját.Fiataloknak és felnőtteknek szóló könyvében nemcsak saját, megrázó élettörténetét meséli el, hanem más lányokét is, akik a világ különböző pontjairól menekültek el az erőszak, a háború és a bűnözés elől. Menekültek ők is, akik a hozzájuk hasonló milliókkal együtt gyakran láthatatlanok maradnak a statisztikák és hírek közönyös tengerében.A Nincs más út című könyv felnyitja a szemünket: a világ 68,5 millió menekültje semmiben sem különbözik tőlünk. Hétköznapi emberek ők is, akiknek nem volt más választásuk, mint elhagyni az otthonukat. Mert ez a választás életről és…
-
Brian Clegg: Info+grafika – Einstein
Fülszöveg: A legnagyobbak élete infografikákban Az Infografika sorozat teljesen új megközelítéssel mutatja be a világ legnagyobb gondolkodóit és művészeit. A kötet az ötven legérdekesebb és legfontosabb adatra, gondolatra, jellemzőre és eredményre fókuszál, s ezeket könnyen érthető és látványos infografikákon tárja elénk.A legtöbben tisztában vannak vele, hogy Albert Einstein (1879-1955) zseniális fizikus volt, aki kidolgozta az általános relativitás elméletét, és megalkotta a világ leghíresebb egyenletét (E=mc2). De azt már jóval kevesebben tudják, hogy három különböző állampolgársággal rendelkezett, megjósolta a fekete lyukak létezését, megmagyarázta az ősrobbanást, szeretett hegedülni, és nem volt hajlandó zoknit viselni.Az Infografika- Einstein segítségével közérthető és mutatós infografikákon keresztül fedezhetjük fel Albert Einstein munkásságát és a tudós mögött rejlő…
-
Catherine Rider: Csók Londonban
Fülszöveg: London, egy héttel karácsony előtt. A 19 éves Jason Malone most először jár álmai városában. Ott akarja hagyni a jogi egyetemet, hogy színész lehessen. Az első lépés az úton az lenne, ha sikerülne ösztöndíjat szereznie a Royal Academy of Dramatic Artsra, de ahhoz el kell mennie egy meghallgatásra. Cassie Winternek elege van a színházból, a filmekből, meg úgy általában a színészkedésből. És ennek megvan az oka. Amikor Cassie és Jason összetalálkoznak A nyomorultak meghallgatásán, elhatározzák, hogy együtt fedezik fel Londont. Olyan meglepetések érik őket ez alatt a pár nap alatt, amilyenekre nem is számítottak. A romantikus regények kedvelőinek egészen biztosan nem kell bemutatni Catherine Ridert, akinek idén a Menő…
-
Alexandra Christo: To Kill a Kingdom – Egy birodalom végzete
Fülszöveg: Annyi szívet gyűjtöttem be eddig, ahány éves vagyok.Vagyis a hálószobámban összesen tizenhét rejtőzik valahol a homok alatt. Olykor-olykor leások, csak hogy lássam, mind megvannak-e még. Lenn a mélyben, vérben ázva. Megszámlálom őket, és megnyugszom, hogy nem lopták el egyiket sem éjszaka. Azon se lepődnék meg, ha így történne. A szíveknek hatalma van, a magamfajták pedig egy dologra vágynak még az óceánnál is jobban: hatalomra.A HERCEG SZÍVE LENNE AZ IGAZI TRÓFEA! Lira hercegnő egy királyi családból származó szirén, azok közt is a legveszélyesebb. A víz alatti világban nagy tiszteletnek örvend. Már csak egy szív hiányzik a gyűjteményéből – ám azt elhibázza. Anyja, a Tenger Királynője büntetésből átváltoztatja, mégpedig egy olyan…
-
Gáspár Bea: Bea konyhája
Fülszöveg: Gáspár Beát nem kell bemutatni, hiszen sokan ismerik. Ő a Győzike-show felvágott nyelvű Bea asszonya, a Konyhafőnök VIP győztese, majd a Konyhafőnök zsűritagja, fantasztikus borvacsorák szervezője, lebonyolítója. Ebből a szakácskönyvből azonban egy másik Gáspár Bea portréja rajzolódik ki: a receptekhez írt apró történeteken keresztül beleshetünk a kulisszák mögé, ahol egyszerre vibráló egyéniség, aggódó anya és gondos feleség.A könyv receptjei a Gáspár család kipróbált ételei, melyeket a szerző gyűjtött össze vendéglők szakácsaitól, barátoktól, a Konyhafőnök séfjétől, nénéktől az utcában, rokonoktól, barátoktól, a cigány vajda feleségétől, szóval mindenhonnan, ahol valami érdekeset látott, hallott. A könyvben található ételleírások négy nagy fejezetbe illeszkednek, a szerző életútját követve a gyerekkorától napjainkig. A tejbegríztől a…
-
Mario Escobar: Auschwitzi bölcsődal
Fülszöveg: A regény egy német ápolónő igaz történetén alapul, akit öt gyermekével és férjével hurcoltak Auschwitz Birkenauba. Helene Hanemann árja németnek számított, így rá nem vonatkoztak a faji törvények, férje azonban cigány származású volt – egyébként hegedűművész –, így ő és a gyerekek is a náci faji törvények hatálya alá tartoztak. Amikor a Gestapó tisztjei megjelentek a lakásukon, hogy elvigyék a családot, Helenére nem terjedt ki a deportálási parancs. Maradhatott volna, de ő családjával tartva, önfeláldozó módon osztozott sorsukban.Megérkezve a birkenaui táborba, rögtön szembesültek a kíméletlen körülményekkel, a midennapi élet-halál küzdelemmel. Egy napon azonban új orvos érkezett Auschwitzba, Josef Mengele, akinek az a különös ötlete támadt, hogy létesítsenek óvodát és…
-
Hajdú-Antal Zsuzsanna: Visszatérünk
Fülszöveg: „Kihúztam az íróasztalom fiókját, elővettem az öngyújtót, és remegő kézzel meggyújtottam a papírlap szélét. Beletörődve figyeltem, ahogy a láng kívülről befelé, egyre mohóbban falja az arcokra egyre kevésbé hasonlító széncsíkokat és az egymás felé hajoló törzseket, amíg teljesen fel nem emészti.” Szücs Kori középiskolás évei óta képtelen olajfestékkel festeni; azóta kizárólag fekete-fehér szénrajzok kerülnek ki a keze alól.Mosonyi Anti a számítógépes játékok rabja, ami néha összekeveredik a rémálmaival.Egy nap mindketten megkapják ugyanazt a Facebook-meghívót. Kori, Anti és Csilla hosszú évek után először találkoznak az Ajtósi Dürer Gimnázium ötéves érettségi találkozóján. Nem csak a múlt kovácsolja őket össze, hanem egy közösen megélt tragédia is, ami egyik pillanatról a másikra felforgatta…
-
Mark Sullivan: A skarlát ég alatt, és a könyv történelmi háttere
Fülszöveg: A II. világháborús Olaszországban a szerelemért megérte kémnek állni.Egy elfeledett hős igaz története. A USA Today és a #1 Amazon Charts bestsellere, A skarlát ég alatt egy fiatalember elképesztő bátorságának és alkalmazkodóképességének diadalmas, epikus története a történelem egyik legsötétebb időszakában.Pino Lellát nem érdekli a háború, sem a nácik. Ő csak egy átlagos olasz kamasz, aki főként a zenével, a jó ételekkel és a lányokkal törődik, de ártatlanságának napjai meg vannak számlálva. Amikor milánói otthonukat lerombolják a szövetségesek bombái, Pino csatlakozik egy földalatti mozgalomhoz, és zsidókat menekít át az Alpokon keresztül Svájcba. Közben beleszeret a nála hat évvel idősebb özvegybe, Annába, de a történelem viharai szerelmüket sem kerülik el.Hogy megvédjék…
-
Guillaume Musso: Az éjszaka és a lányka
Fülszöveg: Felkavaró. Fájdalmas. Ördögi történet. 1992 tele, francia RiviéraEgy fagyos téli éjszakán látszólag mindent megbénít a Riviérára váratlanul lecsapó hóvihar. A humán előkészítő osztály egyik legígéretesebb diákja, a 19 éves Vinca Rockwell titkos szeretőjével megszökik a hó fogságába került kollégiumból.Soha többé nem látja senki. 2017 tavasza, francia RiviéraFanny, Thomas és Maxime, a hajdan elválaszthatatlan barátok a gimi óta nem beszéltek egymással. Az osztálytalálkozójuk most újra összehozza őket. Huszonöt évvel korábban a három jóbarát gyilkosságot követett el, a hullát pedig eltüntették: befalazták a gimnázium épülő tornacsarnokába. A régi tornacsarnokot most lebontják, hogy új épületet emeljenek a helyébe.Semmi nem állhat az igazság útjába. Guillaume Musso immáron ötödik regénye jelent meg a Park…
-
Minden ami Marvel + NYEREMÉNYJÁTÉK!
Fülszöveg: „Csináljunk valami őrültséget… mondjuk mentsük meg a világot!” (Vasember) Ha az olvasók meglátnak egy Minden ami Marvel című könyvet, talán eltűnődnek rajta, mi lehet benne – biztosan nem minden a Marvel-képregények Multiverzumáról!Tényleg lehetetlen vállalkozás lenne mindent egyetlen kötetbe gyűjteni, ezért lássuk, hogy mire nem vállalkozik ez a könyv. Nem mutatja be a cég történetét, és nem is egy teljességre törekvő karakterenciklopédia. Sokkal inkább kalauz a fősodorbeli Marvel-univerzumhoz, annyi, felbukkanásának időrendjében szereplő karakterrel, helyszínnel, járművel, fegyverrel és varázstárggyal, amennyi csak elfér 320 oldalon.A Minden ami Marvel tényekkel és izgalmakkal teli utazásra hív a negyvenes és ötvenes évek első nagy Marvel-hőseitől, gonosztevőitől, cowboysztárjaitól és képregényszereplőitől a hatvanas évek ikonikus szuperhősein és…