-
Alice Oseman: Loveless – Szerelem nélkül
A Loveless – Szerelem nélkül fülszövege: Mikor kezdődik már az ő szerelmi története? A fanficmegszállott Georgia még sosem volt szerelmes, sosem csókolózott, még csak bele sem zúgott senkibe, soha. De örök romantikusként biztos benne, hogy egy nap meg fogja találni az Igazit. Amikor elkezdi az egyetemet, készít egy tervet, hogy miként találhat rá a szerelemre. Ám a tettei fájdalmat okoznak a barátainak, így felteszi magának a kérdést, miért tűnik olyan könnyűnek a romantika mások számára, míg neki nem az. Új címkéket aggatnak rá – aszexuális, aromantikus –, és ezek miatt Georgia még inkább elbizonytalanodik az érzéseiben. Az a sorsa, hogy szeretet nélkül éljen? Vagy mindvégig rossz dolog után kutatott? Ebben…
-
Júniusi összegzés – 2024
Hihetetlen, de máris eltelt a nyár első fele, bár szinte még csak most indult az év. A június minden tekintetben igazán jól sikerült, és olvasás szempontjából is az év második legjobb hónapja lett, ami az oldalszámokat illeti. Könyvvásárlás terén viszont szerencsére sikerült tartanom magam, és bár júniusban volt a Könyvhét, nekem az esemény idén nem a vásárlásról, hanem az ismerősökkel való találkozásról szólt, így magamnak nem is vettem semmit. Ennek ellenére szuper program volt, és nagyon jól éreztem magam a könyvmolyok között. Ebben a hónapban összesen 9 könyvet olvastam el, amelyek nagyrészt recenziók voltak, és talán ezért a hónap végére már úgy éreztem, hogy kezd hiányozni az az érzés, amikor…
-
Alice Oseman: Nick és Charlie
A Nick és Charlie fülszövege: A hiánytól jobban szeret a szív, igaz? Mindenki tudja, hogy Nick és Charlie a tökéletes pár, és elválaszthatatlanok. De Nick most egyetemre megy, Charlie pedig végzősként a suliban marad. Ahogy közeledik a búcsú ideje, mindkét fiúban felmerül a kérdés: vajon elég erős a szerelmük ahhoz, hogy túléljék a különválást? Elvégre az első szerelem ritkán tart örökké… Gyere, és olvasd el Nick és Charlie történetének újabb fejezetét! Térjünk vissza a Heartstopperből ismert szerelmesekhez, Nickhez és Charlie-hoz! Ebben a rövid kötetben Nick egyetemre meg, Charlie pedig a Truham Gimnázium végzős tanulója marad – vajon hogy érez ezzel kapcsolatban az elválaszthatatlan páros. Tartsatok bloggereinkkel, és ne felejtsetek el…
-
Könyvheti könyvajánló
Idén június 13. és 16. között rendezik meg az Ünnepi Könyvhetet, melynek szokás szerint a Vörösmarty tér és a Duna-korzó ad otthont. A nyár legnagyobb könyves eseménye mindig rengeteg új megjelenést hoz, hiszen a legtöbb kiadó igyekszik minél több új megjelenést piacra dobni az esemény előtt. Idén is sok olyan könyv jelent vagy jelenik meg az eseményre, amely érdekel, és bár a pénztárcám nem örülne, ha mindet egyetlen hétvége alatt szerezném be, azért összeszedtem, hogy mely könyvek érdekelnek kifejezetten. Idén kiadók szerinti bontásban fogok írni az engem érdeklő kötetekről. Agave Könyvek/Magnólia Az Agave Könyvek és imprint kiadója, a Magnólia most is bőven hozott izgalmas megjelenéseket, melyek közül kettőt egészen biztosan…
-
Cassandra Clare: Sword Catcher – A kardfogó
A kardfogó fülszövege: A tiltott szerelem romba dönthet egy királyságot? Kel árva, akit azért szakítottak ki megszokott életéből, hogy kardfogó legyen – a királyi trónörökös, Conor Aurelian herceg dublőre. A herceggel együtt nevelkedett, remek kiképzést kapott harcművészetekből és az államvezetés művészetéből. Olyan közel állnak egymáshoz Conorral, mintha fivérek lennének, ám Kel tudja, az a végzete, hogy meghaljon Conorért… Lin Caster az ashkarok közül való, így mágikus képességekkel bír, és titokban folyamatosan ellátja Castellane betegeit. Képességei ellenére sem tudja meggyógyítani a legjobb barátnőjét anélkül, hogy hozzáférne a tiltott tudáshoz. Miután egy sikertelen gyilkossági kísérlet összehozza Lint és Kelt, bekerülnek a rejtélyes Guberáló Király hálójába, aki a castellane-i alvilág vezéreként mindkettőjüknek felajánlja…
-
Paullina Simons: A nyári kert
A nyári kert fülszövege: Minden azzal kezdődött, hogy Tatjána beleszeretett Alexanderbe a háború dúlta Leningrádban. És az igazi kaland még csak most kezdődik…Tatjána és Alexander átélték a huszadik század legborzasztóbb élményeit. Éveken át éltek egymástól elválasztva, de csodával határos módon újra egymásra találnak Amerikában, álmaik földjén. Született egy remek fiuk, Anthony. Bebizonyították egymásnak, hogy szerelmük erősebb a világ minden gonoszságánál… de az új életben idegenekké váltak egymás számára. A hidegháború gyanakvó, félelemtől terhes légkörében különös erők dolgoznak ellenük és fenyegetik a családjukat.Képesek lesznek vajon új életet kezdeni és boldogságra lelni új hazájukban? Vagy a múlt árnyai még elsőszülött fiuk sorsára is rávetülnek?A nyári kert egy több évtizeden és három földrészen…
-
Alice Oseman: Heartstopper – Fülig beléd zúgtam 5.
Hosszú idő után 2024-ben végre kezünkbe vehetjük a Heartstopper sorozat következő kötetét, melyben Nick és Charlie életük nagy döntéseit készülnek meghozni. Tarts bloggereinkkel, ha szeretnél már a megjelenés előtt betekintést kapni az új részbe, és ha velünk játszol, esélyed lehet megnyerni a kiadó által felajánlott példányt! Hosszú kihagyás után Alice Oseman néhány hónappal ezelőtt folytatta Nick és Charlie történetét, és röviddel az angol nyelvű megjelenés után a Könyvmolyképző magyarul is elhozza nekünk a Heartstopper – Fülig beléd zúgtam legújabb részét! Charlie a történet kezdetén nehéz időszakon van túl, de kezdi ismét megtalálni magát, miközben Nicknek el kell kezdenie az egyetemválasztással foglalkoznia. Az előző részek meglehetősen szomorú hangulata után a Heartstopper 5.…
-
Steven Rowley: A meleg nagybácsi
A meleg nagybácsi fülszövege: Patrick, röviden GUP (Gay Uncle Patrick – Meleg Nagybácsi Patrick). születésük óta odavan unokahúgáért és -öccséért, Maisie-ért és Grantért. Szereti velük tölteni az időt, amikor egy hétre meglátogatják Palm Springsben, vagy amikor elugrik hozzájuk az ünnepekre Connecticutba. Azt azonban már túlzásnak érzi, hogy ő vigyázzon rájuk, és szoros kötelék alakuljon ki köztük.Amikor megtörténik a tragédia, és a gyerekek anyja meghal, az apjuknak pedig a saját egészségével kell foglalkoznia, Patrick hirtelen a gyerekek gondozójának szerepében találja magát.Saját Guncle Szabályain kívül nincs sok kapaszkodója az életben, és fogalma sincs, hogyan boldoguljon a gyerekekkel. A szerelme halála és megrekedt színészi karrierje miatt amúgy is labilis a lelkiállapota, és Palm…
-
Holly Black: How the King of Elfhame Learned to Hate Stories – Hogyan gyűlölte meg Elfhon királya a történeteket
A Hogyan gyűlölte meg Elfhon királya a történeteket fülszövege: Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy éles nyelvű fiú. Mielőtt kegyetlen herceggé, majd gonosz királlyá vált volna, kőszívű tündérgyermek volt. A kötet mélyebb bepillantást enged Elfhon titokzatos királyának drámai életébe. Izgalmas részletek a The Cruel Prince – A kegyetlen herceg előttről, kalandok, amelyek a The Queen of Nothing – A semmi királynője után játszódnak, és ismerős pillanatok A levegő népe-trilógiából – mind-mind Cardan szemszögéből. A sorozat új kötetében visszatérhetünk a szívdobogtató romantikához, veszélyhez, humorhoz és drámához, melyek a világ minden táján elvarázsolták már az olvasókat. Minden fejezethez gyönyörű, megkapó, színes illusztrációk készültek, így tökéletes gyűjtői példány régi és új…
-
Colleen Hoover: Verity
A Verity fülszövege: Lowen Ashleigh, az anyagi csőd szélén álló, küszködő író élete állásajánlatát kapja, amikor Jeremy Crawford, a bestseller szerző Verity Crawford férje felkéri, hogy balesetben megsérült felesége helyett megírja az asszony sikersorozatának befejező részeit.Lowen megérkezik a Crawford házba, hogy átnézze Verity többévnyi jegyzeteit és vázlatait, remélve, hogy elegendő anyagot talál a munka elkezdéséhez. Csakhogy az irodában nemcsak kaotikus állapotok fogadják, hanem egy önéletrajz is, amit az asszony a legnagyobb titokban írt. A kézirat minden oldala vérfagyasztó vallomást rejt, köztük annak az éjszakának a történetét, ami örökre megváltoztatta a család életét.Lowen először úgy dönt, hogy nem mutatja meg Jeremynek a kéziratot, mert annak tartalma még több fájdalmat okozna a…
-
Kedvcsináló fanartok: Az Átoktörő trilógia
A befejező részéhez érkezett Az Átoktörő sorozat, és a harmadik részben végre kiderül, hogy mi lesz Emberfall, illetve a négy főszereplőnk sorsa. A Vow So Bold and Deadly – Merész, gyilkos eskü ismét vadonatúj, izgalmas kalandokat tartogat, és ha velünk játszol, akár a Könyvmolyképző Kiadó által felajánlott könyvpéldányt is megnyerheted! A Vow So Bold and Deadly – Merész, gyilkos eskü című kötettel a végére ért Az Átoktörő sorozat, és bár nem minden résszel voltam egyformán elégedett, azért összességében egy nagyon jó fis YA fantasy sorozatról beszélünk, amely számos művészt és rajongót is megihletett. Van néhány kedvenc fanartom a trilógiáról, ezért a mostani bejegyzésemben összegyűjtöttem ezeket! Ha kedvet kaptál a sorozat…